mindig is nagy Huszka-rajongó voltam. persze nem minden könyve van meg itthon, de ahol rátalálok, minden alkalommal átnyálazom, hiszen csodás rajzai, és meglátásai még inkább megszeretteték velem a régi népi világot.
"Huszka József (1854-1934) rajztanár, művészeti közíró, a magyar ornamentika kutatója. Az 1880-1890-es években megjelent munkáiban a magyar középkori és kora újkori történeti művészet emlékeit, a magyar népművészet ornamentikáját állította párhuzamba, és azokat keleti eredetűnek tartva perzsa, indiai díszítőkinccsel rokonította. Munkássága komoly hatást gyakorolt a magyar jelleget kereső iparművészetre és építészetre. Noha romantikus szemlélete napjainkig befolyással van a közvéleményre, elméleteit a néprajz elutasította, vele a népművészet eredetéről komoly vitákat folytatott.
A 19. század végén a falvak, tradicionális közösségek rohamos pusztulását látva kötelezte el magát a néprajz mellett. Nem is nevezte nevén soha tevékenységét. Nem volt tudós etnográfus, mégis munkaájának jelentőségét kifejezi, hogy a mai napig érezhető hatása kézműves iparunkban és iparművészetünkben. Sőt, ezen túllépve az általa összegyűjtött ornamentika, fotóanyag és akvarellsorozatok művészettörténetünk részét alkotják. Zsolnay Vilmos építészeti kerámiáitól kezdve Koós Károlyon át Makovecz Imréig a magyar építészet organikus ágának egyik legfőbb inspirációs forrását adják.
A globalizáció első hullámának, a 19. század erőteljes iparosodásának kultúrapusztító hatását felmérve döntött úgy Huszka József, hogy megment mindent, amit lehet. Szőtteseket, úri hímzéseket, kerámiákat, bútorokat gyűjtött, és szinte minden „régiséget” lerajzolt, lefényképezett, az öreg székelykapuktól a középkori falképekig. Amit tett, szinte felbecsülhetetlen: nem véletlen, hogy a mai Néprajzi Múzeum törzsanyagának jelentős része az ő gyűjteményéből építkezik. Huszka József személyes története példázza azt a kort, amit a ma embere hajlamos minden ízében idilli, építkező és gyarapodó korszakként értelmezni. A monarchia kora sokak emlékezetében úgy él, mint hazánk utolsó aranykora a kávéházak és fiákerek Budapestjével, a tücsökciripeléses faluval, idilli petróleumlámpás tanyákkal. A helyzet azonban korántsem ilyen rózsás.
Ha a ma kultúrájára gondol vissza az ember, a Monarchia emlékezete, kultúrájának őrzése ugyanolyan feladattá lett, mint amit Huszka száz évvel ezelőtt egy még annál is ősibb kultúráért végzett. Manapság, lomtalanításokkor a régi bádogcégéreket gyűjtjük össze, netán hazaviszünk egy-egy tonettszéket, és siratjuk nagyi sparheltjét, mert a csirkepaprikás sohase lesz már olyan, ha gáztűzhelyen főzzük. Huszka József bánatos fotográfiák után idilli paraszti kultúrát festett. Töredékes, esetlen hímzéseket díszes, gyönyörű ornamentikává fejlesztett. Kellenek a hozzá hasonló álmodók ma is. Kellenek az olyan Huszka Józsefek, akik szürkülő, eltűnő világunkba visszaálmodják a színeket, és konfekció-életünkbe visszafestik az elvesztett paradicsomot."
Könyvei:
A székely ház
A turáni-magyar ornamentika története
A rajzoló gyűjtő (munkásságáról szóló könyv)
