Kísérletekkel bizonyították, hogy amikor egy fajon belül elég sok egyed elsajátított egy bizonyos viselkedést, az szinte robbanásszerűen elkezdett terjedni a többi egyed között is, még ha fizikailag nem is volt köztük kapcsolat.
1952-ben a Koshima japán szigeten végeztek kisérletet makákókkal természetes élőhelyükön. Homokos édes burgonyát adtak nekik, amit nem túl nagy örömmel de elfogyasztottak. Egyik makákó rájött, hogy a homokot le lehet mosni, és így minden probléma nélkül élvezhető az étel. A tudás apránként elterjedt, főleg a fiatalabb egyedek között. Amikor azon egyedek száma, akik megmosták a burgonyát, elért egy kritikus értéket, a tudás sokkal gyorsabban kezdett terjedni, mint az logikusan következett volna, hirtelen szinte az egész makákó törzs rászokott a krumpli mosásra, sőt a szokás ekkor hirtelen megjelent a tengeren túlon Takasakiyamaban is. Ezt a kritikus értéket hívják a Századik majomnak.
Az 1920-as Angliában egy kék cinege (angol nevén kék csöcs) rájött, hogy az ajtók elé kiszállított tejes üveg tetejét átütve hozzáfér a tejhez. Ez a tudás nem sokára 100 mérfölddel arrébb is megjelent, habár a cinegék nem nagyon repülnek 15 mérföldnél messzebbre. 1947-re ez egy általános viselkedése volt a cinegéknek Angliában, míg ugyanez a felfedezésük megjelent Hollandiában, Dániában és Svédországban is. A német megszállás miatt 8 évre megszűnt a tejkiszállítás Hollandiában, s tudni kell, hogy a kék cinegék átlagosan csak 5 évet élnek, ám amikor nyolc év után újra megjelentek a tejes üvegek az ajtók előtt, a cinegét ott folytatták ahol abbahagyták.
Dr. Milan Ryzl és Dr. Vladimir L. Raikov a korai hatvanas években embereket hipnotizáltak, majd azt mondták nekik, hogy valamelyik híres ember leszármazottai. Az alanyok pedig elkezdtek kifejleszteni olyan képességeket, amelyek az alteregójuktól örökölhettek volna. Az egyik alany miután "megtudta" hogy Rafaello leszármazottja, egy hónap alatt megtanult úgy rajzolni, ahogy addig nem.
1987-ben, Dr. Sheldrake egy csoportnak megtanította, hogy két képben, hogy tudják gyorsan megtalálni az elbújtatott emberi alakot. Majd az angol tévében 2 millió ember előtt, csak az egyik képet, szintén megtanította felismerni. Ezután több ezer embert vizsgált az egész világon, és ők szignifikánsan jobban ismerték fel a tévében is bemutatott képet, mint a másik, a csak a csoportnak megtanított képet.
Garay Schwartz a Yale egyetem professzora kiválasztott 24-24 hárombetűs szót a héber bibliából. Huszonnégy gyakori és huszonnégy ritka héber szót. Majd mindegyikhez csinált nem létező szavakat a betűk felcserélésével (pld. lép -> pél). Ezután 96 szót kiválasztott (fele valódi, fele nem létező), majd egyesével megmutatta a héberül nem tudó alanyainak, hogy mondják meg, hogy szerintük létezik-e ilyen héber szó, és hogy mondják meg, milyen biztosak a döntésükben (0-tól 4ig). Az eredményeket tekintve, a magabiztossági szint szignifikánsan magasabb volt a létező szavak esetében, mint a kitaláltak esetében, és annál magasabb volt a magabiztossági szint, minél gyakoribb volt a létező héber szó.
Schwartz professzor megismételte a kísérletet, de most már elmondta a résztvevőknek, hogy a szavak fele valódi, másik fele nem. Az eredmények teljesen véletlenszerűek voltak. Tudatosan nem sikerült felismerniük a szavakat.
Tehát ahol van anyag, ott van valamilyen mező is, Albert Einstein szerint (ezt írta Professzor Erich Lasch) csak a mező a valóság kettejük közül. A morfogenetikus mező az információt hordozza, amiből érezzük, hogy mi a helyes héber szó, a sejtek tudják, hogy mivé váljanak. Lasch szerint ez olyan mint a tévén látott kép. A kép maga függ az elektronokból, de az amit jelentenek az már nem. Így függ a sejt is a mezőtől.
forrás:
