Tartalom

Mindennapi tennivalók pároknak

Ellen Kreidman
A lehető legszebb ajándék, amit valaha is adhatsz a gyerekeidnek, az nem más, mint a házastársaddal való szeretetteljes kapcsolat. A legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb gyerekek olyan otthonokból jönnek, ahol a szülők igazán szeretik egymást.
Többszáz olyan párnak, akik még mindig őszintén szeretik egymást és akiknek a gyerekei boldogok és kiegyensúlyozottak, feltették azt a kérdést, hogy mi a tartós és bensőséges kapcsolatuk titka. Habár minden egyes pár talán egy kicsit másként fogalmazta meg a válaszát, de a lényeg gyakorlatilag mindig ugyanaz volt: mindig is és mindenek előtt a kapcsolatuk volt a legfontosabb a számukra.
Még öt- és hatgyerekes szülők is megragadták az alkalmat a szeretkezésre, amikor a kicsi szunyókált vagy a nagyobbak az iskolában voltak. Az ilyen boldog párok voltak azok, akik baby sitter-t fogadtak azért, hogy el tudjanak menni kettesben például moziba, egy sétára, vagy egy romantikus vacsorára.
Ők olyan házaspárok voltak, akik felvállalták, hogy a szomszédjukkal kölcsönösen vigyáznak egymás gyerekeire azért, hogy el tudjanak menni egy-egy hétvégére kettesben. Ahogy a gyerekek nagyobbak lettek, szüleik megtanították nekik, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket, amikor a hálószoba ajtaja csukva van.
Ezek a szülők egyáltalán nem voltak önzőek. Ellenkezőleg, viselkedésük teljesen egészséges, normális viselkedés volt, ahol mindketten kölcsönösen tiszteletben tartották egymás nemi identitását és nagyra becsülték az egymás irányában táplált romantikus szeretetüket.
Az alábbi 10 ötlet talán túlzásnak tűnhet egyeseknek, de közülük valamennyit átültettem a gyakorlatba a saját házaséletemben. 37 év után még mindig imádom a férjemet és három boldog, egészséges és kiegyensúlyozott gyermeket neveltünk fel.

1. Napi 10 másodperces csók
Egy gyors puszi azt sugallja, hogy "Szeretlek", míg egy 10 másodperces csók azt, hogy "Még mindig imádlak!"

2. Napi 20 másodperces ölelés
Amikor megöleled a párodat, arra koncentrálj, hogy szíved mélyéből jöjjön a szeretet. 5 másodpercbe telik az, hogy függetleníteni tudd magad a külső zavaró tényezőktől, és további 15 másodpercbe, hogy kölcsönösen átadjátok egymásnak szeretetek vibráló energiáját.

3. Napi 5 másodperces dicséret
Mielőtt aludni mennél este, kérdezd meg magadtól: "Tettem ma valamit azért, hogy a párom jól érezze magát? Megdícsértem őt valamiért? Ha NEM a válasz, akkor két dícsérettel jössz neki a következő nap.

4. Napi 30 perces beszélgetés
Oszd meg a napodat a pároddal. Fontos, hogy minden nap legalább 30 percet szánjatok beszélgetésre, úgy, hogy eközben csak egymásra figyeljetek. Ha ezt nem valósítjátok meg, akkor a napok hetekké, a hetek pedig hónapokká válnak és egyszer csak azt veszitek észre, hogy egy idegennel laktok egy fedél alatt azt gondolva, hogy "Nem ismerem ezt az embert"!

5. Heti randi
Ilyenkor nem az számít, hogy hova mentek vagy mit csináltok. Az a fontos, hogy most együtt vagytok. Van még további hat nap arra, hogy a család többi tagjával és a barátaitokkal legyetek. Ez az este viszont a ti különleges estétek, amit csak egymásra szántok.

6. Jelöld be előre a naptárodba az egymásra szánt meghitt időszakot
Mindig beírjuk előre a naptárba, hogy mikor megyünk orvoshoz, sőt, még a kocsijavítást is bejegyezzük. Ugyanilyen módon az életünkben legfontosabb emberrel töltött időszakot is be kell írnunk a naptárunkba.

7. Csinálj valami spontán dolgot hat havonta
Minden férfiban lakozik egy kisfiú és ehhez hasonlóan minden nőben lakozik egy kislány, aki arra vár, hogy játszhasson egy kicsit. Az a férfi vagy nő, aki tudja, hogyan kell gyermekiesen, ártatlanul eljátszogatni néha, egy igazi öröm a másik életében.

8. Foglalj le egy szállodai szobát egy-egy éjszakára három havonta
Mindenki elmegy nászútra. Szintén nagyon fontos beiktatni egy "mini-nászutat" három havonta. Ne csak apukának és anyukának nézzétek egymást, hanem szeretőnek is. Sok hotelnek van kedvezményes hétvégi csomagja. Egy ilyen kiruccanás felfrissíti a testet és lelket is, és energiával feltöltődve térsz majd vissza.

9. Évente egyszer menjetek el egy egyhetes kikapcsolódásra
Nem kell, hogy sokba kerüljon, egyszerűen csak legyél leleményes. Például megegyezhetsz egy barátoddal, hogy évente egyszer kölcsönösen vigyáztok egymás gyerekeire. Ugyanakkor otthon is maradhattok, de ennek ellenére ezt az időszakot úgy töltsétek, mintha nyaralnátok.

10. Készíts egy "Ne zavarj" táblát hálószobátok ajtajára
Magyarázd el gyerekeidnek, hogy apának és anyának szüksége van olyan időszakokra is, amiket csakis kettesben töltenek. Ösztönözd gyerekeidet arra, hogy saját szobájuk ajtajára is találjanak ki valamilyen hasonló tartalmú jelzést.

Ha megtanulod annak a módját, hogy hogyan "csempéssz" vidámságot, romantikát és jól működő kommunikációt a párkapcsolatodba, akkor ezzel egyúttal gyerekeid számára is egy biztos alapot fogsz építeni. Ne feledd: ha nem tartod életben szerelmetek lángját, akkor valaki más fogja azt "fellobbantani".



Ellen Kreidman egy széles körben elismert házassági tanácsadó. További, házassági tanácsadással kapcsolatos információkért látogass el az ő web-oldalára: http://www.lightyourfire.com/