Akkor a Papnő szólott: Beszélj nekünk az Imádságról.  És ő válaszolt, mondván: 

Szomorúságtokban és szükségtekben imádkoztok; vajha imádkoznátok örömetek és bőségetek teljében is.  Mert mi egyéb az imádság, mint önmagatok kiterjesztése az eleven éterbe? És ha megnyugtatásodra szolgál sötétségedet a térbe kiöntened, azonképpen örömödre szolgál szívednek hajnalát önteni ki.  És ha csupán sírni vagy képes, amikor lelked imádkozásra szólít, szólítson akkor újra és újra, mindaddig, míg végül kacagva is imádkozol. Imádságoddal fölemelkedel, hogy a légben egyesülj azokkal, akik ugyanakkor imádkoznak, s akikkel csak az imádkozásban találkozol.  Ezért látogatásod a láthatatlan templomban ne légyen egyéb, mint átlényegülés és édes eggyéválás.

Mert ha csupán kérni lépsz be abba a templomba, néked nem adatik; És ha magadat megalázni lépsz be oda, föl nem emeltetel; Még ha csupán mások javáért könyörögni lépsz is be, meg nem hallgattatol.

Nem taníthatom meg nektek, szavakkal miként imádkozzatok.  Isten nem hallgat szavaitokra, kivéve, ha Ő maga nyilatkozik meg a ti ajkatok által.  És nem taníthatom meg nektek a tengerek imádságát, sem az erdőkét és a hegyekét.  De ti, akik hegyekből és erdőkből és tengerekből születtetek, szívetekben megtalálhatjátok az ő imádságukat, És ha csupán az éjszaka csendjére figyelmeztek, meghalljátok majd, amint csendben ezt mondják: 

-Istenünk, aki önmagunk szárnyaló lénye vagy, a te akaratod akar mibennünk, 

-A te vágyad vágyakozik mibennünk, 

-A te bennünk munkáló szándékod változtatja éjszakáinkat, melyek a te éjszakáid, nappalainkká, melyek a te nappalaid.  

-Nem kérhetünk semmit tetőled, hiszen ismered kívánságainkat, még előbb, semmint megszületnének, 

-Te vagy a mi kívánságunk; s ha önmagadból többet adsz, mindent megadsz nekünk.