A székelykapu - Nyirő József szerint

A székely ház mértékadó dísze és koronája a székelykapu, melyet valósággal családtagjának tekint a gazda. Levágja az erdő fáját, de az elpusztult élet helyében újat teremt, mert a székely kapu tényleg él, és részt vesz mindennapi küzdelmes életének vérkeringésében; élővé válik azáltal, hogy a székely a lekét leheli belé, amikor kifaragja, és Isten nevét vési rá szelid és áhítatos betüvel...


A székelykapu ácsolása, faragása és állítása a néprajzi-népművészeti vizsgálódás gazdag területévé vált. A székelykapuk változatai, faragványai, színei magukra terelték a szakemberek figyelmét. Míg sok más tájon módos házak előtt is jelentéktelen, jellegtelen, szokványos kapuépítmények álltak (állnak), vagy még ilyenek sem, addig a Székelyföld jó részén a szerényebb házak előtt, a falvak legeldugottabb utcáiban is egymás mellett díszes székelykapuk sorakoztak. Udvarhely vidékének egyes helyiségeiben egyaránt láthatók ma is a díszes nagy, vagy gyalogkapuk mellett, ugyanolyan szerkezetű, régi díszítményeket viselő példányok is.

Akit még részletesebben érdekelnek a székelykapuk, találtam egy nagyon jó oldalt, ahol meg lehet ismerkedni a faragásaokkal, a kapu részeivel, mintákkal, nevekkel, faragókkal, történetekkel: www.szekelykapuk.hu

A székelykapu - Kiszely István: A magyar nép õstörténete

Priszkosz rhétor így ír a hunok építkezéséről: "Attila háza minden más háznál fényesebb. Ez a ház gerendákból és simára gyalult deszkákból volt összeillesztve és fakerítéssel körülvéve, nem biztonságul, hanem csak díszül… Attila udvarára nagy kapu vezetett, melynek szárnyvonalai befelé nyíltak s nem kifelé, mint a görögöké". A magyar kerítések és kapuk célja a tulajdon védelme, az idegen szemektől való elhatárolódás, de emellett alkalmat is szolgáltat a díszítésre. A belső udvarteret őseinknél a kis- és nagykapu választotta - választja el az utcától. Ha az utcaajtót és a nagy kaput közös szemöldökgerenda fogja össze és az a szénásszekerekhez mért magasságúvá emelkedik és közös tetővel látják el; ezt nevezzük nagykapunak, más szóval székelykapunak, pontosabban fedeles nagykapunak. A kiskapu általában ugyanolyan magasságúra emelik, így annak mérete nem változik, teteje viszont jó alkalmat nyújt a díszítésre. Székelyföldön oszlopokat, más néven zábékat, kapubálványokat ásnak a földbe, ezek adják a kapu keretét. E keret foglalja magába a kiskapu és a szekérbejárat testét. A felső, keresztben álló fedél galambdúcként szolgál; ez a galambbúg.

A székelykapukat régebben csak faragták, de a XVIII. század óta a díszeket gyakran festik is; a felkúszó indák színe sötétvörös, az indán ülő hármas levelek kékek, néha zöldek fehér pettyekkel tarkítottak; a rozmaringok mindig zöldek. A színezéshez csak piros, fehér, zöld és kék színeket használnak, a kapukon a sárga vagy a lila szín sohasem fordul elő. A mongol kolostorok tetőperemének síkján a domború cserépsor végén felül sötétebb, a homorú cserépsor végén fehér pikkelysort láthatunk. Nálunk a galambház alatti gerendán, vagy a nagy- és kiskapu boltívén találhatunk ehhez hasonló díszítéseket. A kapuoszlop alsó része faragatlan, majd fölfelé rózsa vagy levélfüzér faragással díszített. E fölfelé futó díszek ritmikusan, szívalakot formázva ismétlődnek, s a köztük maradó teret gyakran kacsokkal töltik ki. A kacsok végén gomb, tulipán, rózsa vagy csillag látható. A zábék felső végződésénél általában egy külön virágzat van, amelynek alapja egy pálmalevél. A gerenda közti teret vonala keretbe foglalt dísz tölti ki. A keret közepét egymás fölé helyezett virág, csillag, rózsa vagy pontokból álló dísz (néha korona, kereszt, gyertya, kehely vagy madár) foglalja el. A kiskapu és a nagykapu testét nem díszítik
A székelykapu ornamentikája Kínában (a sárkány-mintás gerendadíszítésben), és a belső-ázsiai népek hiedelemvilágában gyökerezik. A székelykapu elterjedése a Peking-Magyarország vonal mentén kísérhető végig egy 1000 km-es széles sávban; sem ettől északra, sem ettől délre nem fordul elő; Nyugat-Európa nem ismeri. A székelykapu hengeres formái, a ferde támasztóoszlop, végén rögzítő cövekekkel, a tetőformája, a tetején levő sárkánydísz és az oszlopain elhelyezett napjelek a kelet-ázsiai építészet szerkezetét és ornamentikáját ma is őrzi. A sárkány védő kultusza Kelet-Ázsiából kiinduló kultúrhatás; a magyar hiedelemvilágban és főleg a népmesevilágban a sárkány - sárkánykígyó - a bejáratot- a vár- vagy palotakaput védő kultikus lény. A leegyszerűsített, a ház lakóit kultikusan védő sárkányos oromdíszek helyére katolikus vidékeken a bűntől védelmező Istenfiának, Jézusnak a keresztjét helyezték. A mongol kolostorok tetőperemének homloksíkján a díszítő sor elemei - kör és pikkely - minőségi és szerkezeti szempontból megegyeznek a székelykapu díszítő sorának megfelelő elemeivel. Nyilvánvaló, hogy a hun, az avar és a magyar, illetve más török népek Belső-Ázsiából hozták a Kárpát-medencébe a székelykapu keleti bambusz-technikában gyökerező díszítő formáját. Mivel a székelykapuk fő elterjedési területe éppen a hun-utódok által betelepített Székelyföld, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a székelykapu a hunoknak ittmaradt öröksége.

magyar motívumok gyűjteménye - könyv

 

 

 

 

kis könyv előszava. a minták is jönnek szépen sorban...

Huszka József

mindig is nagy Huszka-rajongó voltam. persze nem minden könyve van meg itthon, de ahol rátalálok, minden alkalommal átnyálazom, hiszen csodás rajzai, és meglátásai még inkább megszeretteték velem a régi népi világot.

"Huszka József (1854-1934) rajztanár, művészeti közíró, a magyar ornamentika kutatója. Az 1880-1890-es években megjelent munkáiban a magyar középkori és kora újkori történeti művészet emlékeit, a magyar népművészet ornamentikáját állította párhuzamba, és azokat keleti eredetűnek tartva perzsa, indiai díszítőkinccsel rokonította. Munkássága komoly hatást gyakorolt a magyar jelleget kereső iparművészetre és építészetre. Noha romantikus szemlélete napjainkig befolyással van a közvéleményre, elméleteit a néprajz elutasította, vele a népművészet eredetéről komoly vitákat folytatott.
A 19. század végén a falvak, tradicionális közösségek rohamos pusztulását látva kötelezte el magát a néprajz mellett. Nem is nevezte nevén soha tevékenységét. Nem volt tudós etnográfus, mégis munkaájának jelentőségét kifejezi, hogy a mai napig érezhető hatása kézműves iparunkban és iparművészetünkben. Sőt, ezen túllépve az általa összegyűjtött ornamentika, fotóanyag és akvarellsorozatok művészettörténetünk részét alkotják. Zsolnay Vilmos építészeti kerámiáitól kezdve Koós Károlyon át Makovecz Imréig a magyar építészet organikus ágának egyik legfőbb inspirációs forrását adják.
A globalizáció első hullámának, a 19. század erőteljes iparosodásának kultúrapusztító hatását felmérve döntött úgy Huszka József, hogy megment mindent, amit lehet. Szőtteseket, úri hímzéseket, kerámiákat, bútorokat gyűjtött, és szinte minden „régiséget” lerajzolt, lefényképezett, az öreg székelykapuktól a középkori falképekig. Amit tett, szinte felbecsülhetetlen: nem véletlen, hogy a mai Néprajzi Múzeum törzsanyagának jelentős része az ő gyűjteményéből építkezik. Huszka József személyes története példázza azt a kort, amit a ma embere hajlamos minden ízében idilli, építkező és gyarapodó korszakként értelmezni. A monarchia kora sokak emlékezetében úgy él, mint hazánk utolsó aranykora a kávéházak és fiákerek Budapestjével, a tücsökciripeléses faluval, idilli petróleumlámpás tanyákkal. A helyzet azonban korántsem ilyen rózsás. 
Ha a ma kultúrájára gondol vissza az ember, a Monarchia emlékezete, kultúrájának őrzése ugyanolyan feladattá lett, mint amit Huszka száz évvel ezelőtt egy még annál is ősibb kultúráért végzett. Manapság, lomtalanításokkor a régi bádogcégéreket gyűjtjük össze, netán hazaviszünk egy-egy tonettszéket, és siratjuk nagyi sparheltjét, mert a csirkepaprikás sohase lesz már olyan, ha gáztűzhelyen főzzük. Huszka József bánatos fotográfiák után idilli paraszti kultúrát festett. Töredékes, esetlen hímzéseket díszes, gyönyörű ornamentikává fejlesztett. Kellenek a hozzá hasonló álmodók ma is. Kellenek az olyan Huszka Józsefek, akik szürkülő, eltűnő világunkba visszaálmodják a színeket, és konfekció-életünkbe visszafestik az elvesztett paradicsomot."

Könyvei:
A székely ház
A turáni-magyar ornamentika története
A rajzoló gyűjtő (munkásságáról szóló könyv)

Ezért

azért írok, mert beszélni nem tudok. Igazából írni sem nagyon fogok, csak azok az emberek fognak helyettem beszélni, akiket itt megmutatok. Ahogy az embert a barátairól ismerheted meg. Egy dolgot várok el: a kiméletlen őszinteséget.
Magamtól is. Magam felé is. Ez a legnehezebb.

csinálom, mert...

én személy szerint azért, hogy azok az infók, amik hozzám elérnek, elérhessenek mindenkihez, aki ide téved. legyen szó bármiről, amit fontosnak tartok. helyekről, képekről, könyvekről, természetességről, életmódról, étkezéstől, növényekről, istenről, hitről, szeretetről, emberekről, viszonyokról, találkozásokról, gondolatokról, érzésekről, aza az életről. a saját életemről, tapasztalásaimról...mindenről ami én magam vagyok!

Andi szülije